hírek
2011-05-08: Compact Disco

Magyarországon természetesen többen ismerik ezt a csapatot, mint nálunk, hiszen a határokat még alig feszegették.

Ez természetesen a földrajzi határokra igaz, mert zeneileg a Compact Disco valami egészen egyéni hangzást produkál, ami a fellépéseken is tetten érhető. Attól szerethető nagyon ez a társaság, hogy nem a homogén műfajhatárok mellett kötelezik el magukat.



Itt inkább arról van szó, hogy a pop emészthetőbb vonalát ötvözték az elektro hangzással. A stúdió felvételen ez a határ finomabb, élőben azonban a közönség határozott örömére az elektro mintha felülkerekedett volna.


Fotó: Kelemen Lajos

A csapat profikból áll: itt minden résmentesen működik, a zene nem csak elméletben, hanem élőben is jól van strukturálva és előadva. Még egy kis improvizációnak is jutott hely, pedig a műfaj keretei elég szigorúak.

A csapat nem ismertsége (az ismeretlenség ebben az esetben nem volna találó szó) idehaza egy kicsit aláásta a koncertet. Akadtak ugyan szép számban résztvevők, az érdeklődők még a B színpad hangosító sátra mögött jóval is álldogáltak, de épp az a fiatalabb réteg hiányzott, amelyiknek ez a típusú zene szól(na).

De koncentráljunk inkább arra, ami történt: elsősorban komoly bulihangulatot teremtett a magyarországi zenekar. Látszik rajtuk, hogy odahaza nem véletlenül sorolják őket a majdnem élvonalba jutott csapatok közé – energikusan és jól tartják a kapcsolatot a közönséggel. Kevesen mondhatják azt, hogy ők tényleg szólnak a közönséghez: a Compact Disco viszont méltán büszkélkedhet ezzel.




<< vissza

Képgaléria:
Compact Disco koncert (HU) - május 7. - fotó, Kelemen Lajos


Oldal megjelenítése: 1578    
© - Szent György Napok 2011 - Szerzői jogvédelem