hírek
2011-05-06: Roma kerekasztal az Őrkőn: csak a munkájukat adhatják

Elsősorban a továbbra is megoldásra váró problémák kerültek terítékre az Őrkő jövője című, a helyi közösségi házban megszervezett kerekasztal beszélgetésen, amelynek házigazdája az Amenkha Egyesület volt, meghívottai többek között a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), a gyulafehérvári Caritas Segélyszervezet képviselői voltak. Az önkormányzatot Bálint József alpolgármester képviselte.

Az őrkői roma közösség jelenlegi helyzetét Ötvös Victor, az egyesület elnöke ismertette, elismerve, hogy sok problémával küzdenek, így a megfelelő utak, a munkahelyek hiánya, a legelők körüli gondok. Ötvös mindhárom kérdésről szólt néhány szót, kihangsúlyozva, hogy ezeket az önkormányzat és más intézmények hatékony beavatkozása nélkül maga a közösség nem tudja megoldani. „Mi csak a munkát tudjuk adni, mert pénzünk nincs” – magyarázta.



Fotó: Sánta István


Ötvös ugyanakkor elmondta, hogy sikerült már néhány lépést tenni a közösség helyzetének rendezésére, így majdnem minden ott lakónak van már személyi igazolványa, míg négy évvel ezelőtt az egyesület bejegyzése tájékán az alapító tagoknak a személyi igazolványa két lakcímre szólt, mivel akkor még ezek voltak az állapotok.

Ruzsa Pál, az egyesület alelnöke néhány adalékkal szolgált, rámutatva többek között, hogy rengeteg a tévhit, és előítélet az Őrkővel kapcsolatban, és bár elismerte, hogy az ottani romák valóban lopnak – és ez is inkább megélhetési bűnözés –, de rablásra vonatkozó vádak koholtak, és a rossz közbiztonság is csak a városban elterjedt hír. „Éjjel is bárki nyugodtan feljöhet, legfeljebb a kutyák, ha megtámadják” – tette hozzá. 



Fotó: Sánta István


A kerekasztal egyik központi témája a cigánygyerekek oktatása volt, és ennek kapcsán Grüman Róbert HÁRIT-elnök, és Kelemen Éva bemutatták az ifjúsági szervezet által tavaly elindított, és idén folytatódó programot, amely révén iskolán kívüli foglalkozásokat biztosítottak, önkéntesek segítségével a roma gyerekeknek. Ekkor derült ki, hogy sokan nem ismerik a színeket és a számokat, bár már negyedik osztályosok is vannak köztük. Kelemen Éva szerint a foglalkozások óta jócskán javult a helyzet.

Szintén az oktatás kapcsán derült ki, hogy több roma fiatal hamarosan sikerrel veheti akár az érettségit, aminek hosszú távon többek között az is lehet az eredménye, hogy a közösséggel való kapcsolattartásban, és a többi etnikum és a romák közötti közvetítésben is aktív szerepet tudnak vállalni. Emellett Ötvös felvetette még a felnőttoktatás kérdését, hiszen az analfabetizmus egy komoly gondja az Őrkőnek, ami miatt a kommunikációt is jócskán megnehezíti.



Fotó: Sánta István


Bálint József alpolgármester kategorikus véleményt fogalmazott meg, elmondva, hogy az önkormányzat három év alatt nyitottan kezelte a kérdést, és a változások is látszanak, hiszen a viszony is jócskán javult, de a további változásokhoz a romák hozzáállásának még kell változnia, így például az alapvető civilizáltság szabályait be kell tartaniuk. Több projekt is lefutott már, ami az Őrkőn uralkodó körülmények, és az ott lakók helyzetének javítását célozza, és szükség van újabbakra, de csak az alapvető szabályok betartása után lehet erről tárgyalni. A közösség gondjait meg kell oldani, mert, ha ez nem történik meg, akkor idővel, a dinamikusan növekvő roma csoport miatt a város lakosságának a többi része léphet vissza egy alacsonyabb kulturális szintre – hangsúlyozta az alpolgármester.

A beszélgetésen még szó esett a tüzelőfa beszerzéséről, a segélyekről, az őrkői iskola működéséről, illetv a lakatási problémákról – a szociális otthonok esetleges felszámolása kapcsán. A résztvevők mindnyájan egyetértettek abban, hogy minden érintett fél egyforma komolysággal kell kezelje a kérdést. Ötvös Victor ugyanakkor több megértést kért az önkormányzattól.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 1794    
© - Szent György Napok 2011 - Szerzői jogvédelem