hírek
2011-05-06: Lego színház

A Lars von Trier dogma sorozata és a Beugró improvizatív jellegű előadását keveri a Sorsjáték.

Az előadást a Váróterem Projekt mutatta be, amit Kolozsvár első alternatív színházi társulataként tartanak nyilván. A Sorsjáték (Faites vos jeux!) tulajdonképp a mesterisek vizsgaelőadásának indult, de a sikeren felbuzdulva több helyen is fellép a társulat, a május ötödikei sepsiszentgyörgyi fellépést Csíkszereda, majd Székelyudvarhely követi.



'
Fotó: Henning János


Sorsjáték: a színdarabokkal szemben állított kritériumok közt rendszerint szerepelnek amolyan apróságok, mint az előre meghatározott cselekmény, párbeszéd, szereplők kiléte, kellékek satöbbi.

A Sorsjáték azonban merőben elüt ettől a sablontól: a felvételről bejátszott intrót követő 60 perc (erre még visszaszámlálás is van) teljesen esetleges. Sorsolással dől el, hogy egy adott jelenetben kik lesznek a szereplők, milyen kellékeket használnak, illetve hányan vesznek részt. Az első ránézésre kusza szabályok úgy kristályosodnak ki a produkció alatt, mint a von Trier filmek dogmái. A produkció komolyan a szereplők improvizációs készségére támaszkodik – a szabályok szerint ugyan létezik két, előre megfogalmazott párbeszéd, ám ezeket idő közben lehet bővíteni is.



Fotó: Henning János


Magyarán: ugyanazzal a szöveggel láthatunk monológot, vagy akár az öt szereplő (Csepei Zsolt, Imecs Levente, Molnár Margit, Vetési Nándor, Visky Andrej) adhatja elő, természetesen mindig más-más formában. A produkció sokban hasonlít a Lego kockákra: az elemek adottak, a lehetőségek azonban jó szerével korlátlanok.




<< vissza

Képgaléria:
Színház: Sorsjáték – Váróterem Projekt (Kolozsvár) - Tamási Áron Színház, Kamaraterem - május 5. - fotó, Henning János


Oldal megjelenítése: 1560    
© - Szent György Napok 2011 - Szerzői jogvédelem