hírek
2011-05-05: Nünüke, a karikatúrák sztárja

Nünüke a város (K)réme a címe Lukács Sándor, Lucky karikatúra kiállításának, melynek - talán már kitalálták - főszereplője a város központjában lévő Szent György-szobor. Az alkotó már évek óta gyűjti az anyagot, 55 darab karikatúrát  állított most ki. A képregényszerű rajzokon, a város lakói is szerepelnek egy-egy  beszólással, megjegyzéssel.
 

„Ezeket az utcán járva- kelve hallottam, és felhasználtam’’ - magyarázza Lucky.

Van, aki forgalmi akadálynak véli Nünükét, karácsonyi sült csirkének, vagy csúszómászónak. 



Foto: Henning János


A kiállítás megnyitóján László Károly színművész, mindenki Puki bácsija a karikatúra és a kabaré kapcsolatáról, a humorról, az emberi lelkek gyógyítójáról beszélt, majd lovagnak nevezte az alkotót, aki lándzsa helyett ceruzával a kezében harcol görbetükröt tartva az emberiség elé. 



Foto: Henning János


Kovács Sándor, Lucky karikatúráival több díjat nyert:  1980-ban a Brassói Lapok által szervezett nemzetközi verseny első helyezettje, egy évvel később Tokióban, 1986-ban Montrealban  ítélik oda neki a legjobb karikaturistának járó első díjat. Évente több hazai és külföldi kiállításon vesz részt, tehetségét mindenhol elismerik. 



Foto: Henning János


„Akinek humora van, az mindent tud, de vigyázat, akinek nincs az mindenre képes” - hangsúlyozta Puki bácsi.

A karikatúra kiállítás a Sugás vendéglő Kifli termében, 10-24 óra között tekinthető meg a Szent György Napok alatt.   
 



<< vissza

Képgaléria:
Kiállításmegnyitó: Nünüke – Lukács Sándor Lucky karikatúráihoz modellt állt a Szent György-szobor, a kiállítást megnyitja: László Károly Puki bácsi - Sugás vendéglő, Kifli - május 5. - fotó Henning János


Oldal megjelenítése: 2314    
© - Szent György Napok 2011 - Szerzői jogvédelem