hírek
2011-05-04: Az önkéntesség jó érzés

Hasznos tapasztalatok és információk megosztása fórumának bizonyult a kedden, kora délután Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala tanácstermében lezajlott, 2011 Az Önkéntesség Éve címet viselő kerekasztal beszélgetés, amelynek díszvendége, és egyben kezdeményezője Miklósa Erika, világhírű operaénekes, Magyarország önkéntességi nagykövete volt, míg a házigazda szerepét Antal Árpád András polgármester, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke látták el.

A rendezvényen ugyanakkor az anyaország képviseletében megtisztelte jelenlétével Belánszky-Demkó Zsolt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi és Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője. Szintén Magyarországról érkezett Kinyik Margit, a Nyíregyházi Önkéntes Központ vezetője. A vendégeken kívül összesen nyolc civil szervezet, a HÁLÓ helyi szervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Háromszéki Szervezete, a CARITAS, a Junior Business Club, a Máltai Segélyszolgálat Sepsiszentgyörgyi fiókszervezete, a Közösségért Egyesület (Asociația Pentru Comunitat), a HITI önkéntes központ, a Háromszéki Ifjúsági Tanács képviselői vettek részt a beszélgetésen.

A megjelenteket Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte, aki egy olyan mondattal indította felszólalását, amelyet véleményként kapott a kerekasztal meghirdetését követően, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendőkben még többen kapnak majd kedvet az önkéntes munkához. Antal Árpád ezt követően felolvasta Magyarország köztársasági elnökének, Schmitt Pálnak a XX. Szent György Napokra küldött üzenetét, amelyben az államfő többek között sajnálatát fejezte ki, hogy nem vehet részt a jeles „születésnapon”.

Schmitt Pál üzenetében mintegy elismeri, hogy a sepsiszentgyörgyiek „összes erénye, megmaradása, élni akarása, sokféle hite (…)”, öröksége, az anyaországi magyaroknak erőforrás.

Antal Árpád köszöntő szavait követően, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólt a megjelentekhez, aki dióhéjban a megyei önkormányzat által az Önkéntesség Éve alkalmából idén útjukra indított programokról számolt be, kihangsúlyozva, hogy meggyőződése, hogy jó év előtt állunk ezen a téren.

Miklósa Erika és Belánszky-Demkó Zsolt egyaránt pozitív üzenetet fogalmaztak meg, ami az önkéntesség erdélyi, vagy szűkebb értelembe véve székelyföldi helyzetét illeti, úgy értékelve, hogy a látottak, tapasztaltak alapján itt sokkalta jobb a helyzet, mint Magyarországon, hiszen többek között a hagyományos kaláka egy nagyon erős „magot” jelent az önkénteskedés hatékony elterjesztésének. Magyarország önkéntességi nagykövete ugyanakkor kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy mindenki számára világossá kell tenni, hogy mit is jelent az önkéntesség, hiszen egy hatalmas, számtalan tevékenységet felölelő jelenségről beszélhetünk. Különös ízt adott a beszélgetésnek az is, hogy Belánszky-Demkó Zsolt román nyelven is köszöntötte a megjelenteket. Emellett a főosztályvezető egy aránylag átfogó képet nyújtott az önkéntesség jelenlegi helyzetéről Európában és az anyaországban, amely, amint az kiderült komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt húsz évben, amint azt Kinyik Margit is megerősítette. A nyíregyházi központ vezetője ugyanakkor a magyarországi, az önkéntességre vonatkozó jogszabályról is beszélt.

A jelenlévők általánosságban egyetértettek abban, hogy az önkéntes munka révén a civil szféra azon, a közösség szempontjából fontos tevékenységeket végezheti el, amelyekre az államnak nincs lehetősége.

A vendégek felszólalását kötetlen beszélgetés követte a civil szervezetek és a vendégek között.

A tartalmas eseményt követően a résztvevők Antal Árpád polgármester és a vendégek társaságában mintegy ötven facsemetét ültettek el a Rózsa utcában, majd a kis csapat a szegények konyháján osztott vacsorát a rászorulóknak.


<< vissza

Képgaléria:
Kerekasztal-beszélgetés: 2011 az Önkéntesség Éve – Házigazda: Antal Árpád András, Tamás Sándor. Meghívott: Miklósa Erika - Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem - május 3. - fotó, Vargyasi Levente


Oldal megjelenítése: 3134    
© - Szent György Napok 2011 - Szerzői jogvédelem