Robban a TNT a 20. Szent György Napokon


 Májusban 15 év munkáját viszik színpadra a TNT-s fiúk, Dobrády Ákos és Zuber Krisztián (Inti). A Kicsi gesztenyét, a Bolond aki sír című dalt és a Tiltott perc megaslágert már bekészítették rajongóiknak, de a jubileumi koncerten helyet kapnak új dalaik is. A nagykoncert előtt számos izgalom és kihívás vár még rájuk, Ákos lesz a pénteken induló Nagy Duett című műsor egyik zsűritagja, Inti pedig orvosi vizsgálatok alá veti magát, mert visszatért gyerekbetegsége, amit a szülinapi koncert előtt kezeltetni szeretne.

A kilencvenes évek magyarországi „leg”-formációja kétségkívül a TNT volt. Ákos és Inti gyerekkoruk óta ismerik egymást, barátságukat megerősítették a közös kézilabdaedzések, zenélések. Inti dobolt, jelenleg kongázik, Ákos zeneiskolában, majd magántanárnál tanult zongorázni, illetve énekelni. Először 1996 nyarán mutatkoztak be a Bakancsdallal, legkiválóbb lemezüket (Unplugged) a Magyar Rádió stúdiójában vették fel 28 zenész egyidejű közreműködésével, amely 70.000 értékesített példánnyal, dupla platinalemez lett. Az 1997-es Bomba című nyitóalbum megjelenése óta valamennyi TNT-lemez nagy durranás volt, hiszen a zenekar immár a negyedmilliomodik eladott és hallgatott hanghordozóra lehet büszke. A Titkos üzenet lett az 1997-es év legnagyobb slágere, ugyancsak 1997 decemberében vehették át az első albumért járó aranylemezt. 1998-ban ők kapták a MAHASZ Arany Zsiráf díját az év Dance albuma (Bum Bum) kategóriában, ezt a díjat elnyerték a harmadik  albumukért (Három) is. 2003-ban Artisjus-díjjal is jutalmazták őket.

A TNT 2005-ben feloszlott, ám a rajongóik kérésére az együttes megalapításának tizenötödik évfordulójára egy nagyszabású élő zenekarral kísért megakoncertet szerveznek májusban Budapesten. Ákos és Inti meglepetéssel is készült: egy régi daluk újragondolásával dolgoztak. A Minden pillanatban című dal ez idáig még nem jelent meg kislemezen, viszont most úgy gondolták, újrahangszerelik. De nemcsak ezzel a feldolgozással rukkolnak elő, hanem egy vadonatúj szerzeménnyel is. „Bár úgy terveztük, nem jelentkezünk új dallal, a visszajelzések a rádiók és a közönség részéről egyaránt azt jelezték, hogy örülnének egy friss felvételnek. A Mézédes című dalban robban a tavasz és az igazi TNT érzés” – mondta Dobrády Ákos.

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért minket, az erdélyi közönséget, szemeltek ki arra, hogy még a nagy este előtt megmutassák a fény-, hang- és vizuális technikában gazdag produkciót. Erre a zenekar menedzsere azt válaszolta, hogy mindenképpen nagyszínpadon akarták megtartani a főpróbát, és, mivel a Szent György Napok hírneve hozzájuk is elért, örömmel vállalták a kihívást, amelyre május 8-án, vasárnap este 19:30 órától kerül sor a Szabadság téri főszínpadon.


Honlap: http://www.dobradyakos.hu vagy http://www.tntmusic.hu

<< vissza
© - Szent György Napok 2011 - Szerzői jogvédelem